NEGYEDIKÉN, HAJNALBAN
Szombaton hajnalban meghalt Csurka István. Meteorológiai mérésidő szerint éppen akkor, amikor el kezdett esni a fővárosban és környékén a hó. Percre pontosan. Addig csak az országban szanaszét, de most Budapesten is. Szinte percek alatt befedte a fagyott földet. A sötét éjszakában a hó fehérsége a lét-nemlét násza. Fiatal egyetemisták léptek ki a teaházból, örömmel tartották arcukat a kristálypaplanocskák útjába. Magányos villamosvezető sietett a remíz felé, hogy elindítsa az első járatot, de léptei lassulni kezdtek. Élvezte ezt a tisztaságot. A szűz hó befedte a mosdatlan utcát, eltakarta a szemetet, a kutyaürüléket. A városi parkban az otthontalan előbújt a betonpad rejtekéből és megitta félre tett kis üvegének tartalmát, koccintva a hóval. Megtisztelte őt az égi szépség. A leányfalui házban, a hegytetőn valaki felébredt, fogalma sem volt miért, nem tudta addig, míg az ablakon ki nem nézett. Fehér vigasz ömlött az égből, átformálta a tájat, a hangulatot, feltartóztathatatlanul vette át a hatalmat a téli közönytől. Érdekessé vált a világ. A buszmegálló mögött egy spicces alak körülnézett, nem látta senki, belefeküdt a hóba, nagyokat nevetett, kezét-lábát rázta, szabadnak, éghez közelinek érezte magát. Nincs még latyak-állapot, csizma beázása, bosszankodás – ez az időpont a világ elfedése egy tökéletesre sikerült tiszta, fehér falusi abrosszal. Fehér poharak, fehér tányérok, fehér szalvéták – és kezdődhet a fehér móka, a beavatás a hajnal asztalán. Ömlik a hó végeláthatatlanul, minden alvó álma belecsendül. Csengő-bongó hangon ütköznek a hópelyhek, mintha boldogságtól sírna egy fehér ministránsgyerek az Úrvacsorán.
A hajnal közeledik. A vastag hófelhők mögött feldereng az Isten.
Bejegyzés: 2012. feb. 05., Kategória: Hír.
Kommentár: nincs






