Pozsgai Zsolt író, rendező honlapja

Kedves Néném! Kérded, megnéztem-e itt Rodostóban a COPPERFIELD DÁVID c. színházi előadást, nos megnéztem, és beszámolok neked a látottakról röviden. Miután ismerem az eredeti darabot, és tudom, hogy az első jelenet egy gyermek születésével indul, meglepve tapasztaltam, hogy temetéssel kezdtek, jó hosszan. Kedves barátom, ki színész, és velem volt, a szünetben érdeklődött, kit temettek pontosan és miért. Én mondtam neki, hogy szerintem a főhósnő előző férjét, sőt, ha nem figyelt volna, a főhősnő az előző férje temetésén kezdett el szülni. Ő ezt nem vette észre, pedig ezt a fordulatot bármely krétai szappanopera írója megirigyelhette volna. A második jelentben, amikor a szöveg szerint a szülésnél nem kellett volna jajgatnia az anyának, de mégis jajgatott /bár folyamatosan kérlelték, hogy jajgasson - tudom, ezt most nehezen érted, kedves néném, de most nem fejtem ki bővebben - szóval már ennél a résznél feladtam. És már nem kerestem sem emberi kapcsolatokat, sem serdülő kori szerelmet, sem azt, hogy mitől kellett ma színpadra írni ezt a regényt. Az eredeti darab ismeretében volt róla némi elképzelésem, hogy ezt a szerző teljes egészében Dickens világának megfelelően nemzedék-darabnak, és nem nem egy sötét mesétlen mesének képzeli, de ezen eredeti  gondolatokat nem találtam. Helyette volt festett, gyűrött fal, festett, gyűrött kandalló, olyan, amilyet már a rodoszi művelődési központ színjátszói sem használnak, és egy fületlen-farkatlan mese arról, ahogy Dickenst elképzeljük színpadon. Hosszan vigasztaltam a zokogó írót, aki színpadra írta a regényt, hogy igazából csak ő tudja, mit írt, aki nem olvasta, az nem. És lehet, hogy így is sikere lesz, jó színészek vannak a színpadon, kiváló gyerekszereplők /ebben teljesen egyetértettünk/, legfeljebb valami eltünt, valami színházi lényeg. Az meg kit érdekel. Legfeljebb azt a szakmabelit, aki megnézi, és leírja róla sokadik író-gyalázó sorait. Meg azt a másik színház igazgatóját, aki emiatt eleve elriad attól, hogy elolvassa az eredetit. Na és? Mohácsnál veszett már több is, mink ezt igazán tudjuk, kedves Néném, hiszen Te is ott tűntél el valahol. Ölel: Kelemened.