VADLÁNY / BOSZORKÁNYKÖR / FILMBEMUTATÓ
Zsigmond Dezső filmje - a forgatókönyvet írtam. Hosszú menetelés volt, több változat, hiszen fillérekből kellett Dezsőnek összehozni a kész filmet. Pedig a téma hálás, érdekes - egy gyimesi legenda szerint vadlányok élnek fent a gyimesi havasokban, olyanok, akik elszakadtak a valóságos élettől. Ide indul el két nyomozó egy bűnügy kapcsán, az egyiket eltűntetik a vadlányok…a másik pedig….de ezt már nézze meg a moziban, aki akarja. A rendező heroikus munkát végzett, a szereplők zöme a gyimesi parasztemberek közül került ki, öröm látni, hogyan alakítják a leírt szöveggel önmagukat. Fontos, szép film a Vadlány. Fontos nekünk, akik azt hisszük, szükség van valamiféle magyar belső kultura, hitvilág, mitosz ápolására - és nem fontos azoknak, akik szerint a mai modern film csak a nihillizmus, a vérfertőzés terepe lehet. Ebben az értelemben egyedi Dezső filmje. Feltétlen érdemes megnézni. Még akkor is, ha mi, alkotók tudjuk: ha legalább fele annyit kap a film, támogatást, mint a többi agresszív és ötlettelen film, ebből világszerte ismert mozi lehetett volna. Persze még így is lehet. Én szorítok érte.
Készült: 2009. feb. 01., témakör: Film.
