SZERETLEK,FAUST-BEFEJEZTÜK A FORGATÁST
Február 15-én este befejeztük a Mindszenty Józsefról szóló tévéfilm forgatását. Kiváló stábbal dolgozhattam, Győri Márk operatőr folyamatosan a helyzet magaslatán volt, igazi kép-költő. Következnek a képi és hangi utómunkák, és remélem, még tavasszal meg tudjuk tartani a film bemutatóját.
Mint minden ebben az országban, ez sem mehet ellenszél nélkül. Koltai Tamás kritikus keményen nekiment az ORTT döntésének, mely Feydeau “A hülyéje” c. vígjátéka helyett a darabomnak adta a pénzt :micsoda dolog Mindszentyről filmet forgatni, ő látta ezt a “két szereplős” előadást, és sokalja a megítélt 15 millió forintot. A Szeretlek Faustot kb. nyolcmillióból elkészítettük fantasztikus helyszínen, két kamerával, sikeres, elismert operatőrrel és stábbal, 6 kitünő színészel, akik immár 15 éve szereplői az előadásnak.Szerettem volna ezzel a filmmel köszönetet mondani Lux Ádámnak, Kautzky Armandnak, Fazekas Zsuzsának,Fazekas Andreának, ifj. Jászai Lászlónak és Tóth Tamásnak. Másfél órás magyar történelmi játékfilmet alig egy hét alatt leforgatni /aki valamennyit is ért hozzá, tudja/ szinte lehetetlen. De mégis megtörtént. Koltai tőle nem megszokott módon össze-vissza lövöldözik még a cikkben, sajnálom. Nézni sem jó ezt az értelmetlen ámokfutást.
A kép szokás szerint Eőri Szabó Zsolt felvétele. Lux Ádám Mindszenty híres rádióbeszédét mondja a harckocsin.
Készült: 2010. feb. 16., témakör: Hír.
