Pozsgai Zsolt író, rendező honlapja

Immár hagyomány, hogy a debreceni színház megrendezi a kortárs drámák találkozóját, a Deszka Fesztivált. Élő írók, élő művek és előadások összejövetele ez, remek alkalom arra, hogy találkozzunk mi, írók, drámások, rendezők színészek. Március 8-án a nyíregyházi színházban bemutatott, Bodolay által rendezett Naplópók volt műsoron - nem tudom elfogulatlanul szemlélni az előadást, nagyon tehetséges fiatal színészek, kiváló figurák, remek rendezés. És ezt most más is észrevette. Ide másolom az egyik kapott kritikát, nem azért, mert dícsér - hanem azért, mert ilyen alapos, lelkiismeretes írást régen kapott bármely darabom is, nagyon meg kell becsülni, valódi megtiszteltetés. Sajnos nem ismerem a szerzőt alaposabban, de köszönet a munkáért. És  minden  jót a Vörös postakocsi-nak, ahol ez az írás megjelent.

“Elefánt Olga

Elefánt Olga – bármily hihetetlen is –, de létező személy volt. Ő a kulcsfigurája Pozsgai Zsolt darabjának, a Naplópóknak. Egy nő, aki az összes megjelenített férfiú életében szerepet játszott valahogyan, imigyen is összekötve őket. A darab fikciója szerint Elefánt Olga, mindig más-más néven, az ismerni vélt férfiak (Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Ady Endre és Móricz Zsigmond) múzsája. Eme férfiakról pedig – bármily hihetetlen is –, de az derül ki, hogy hús-vér emberek voltak, mindenféle rigolyákkal, defektusokkal, szenvedélyekkel. Az egyetlen jelenetből álló darabban, nagyon szűk frontvonalon, a nézők előtt állnak, ülnek, járkálnak, beszélnek és legfőképpen (hangosan) írnak a szereplők, sajátos kommunikációt folytatva így magukkal és egymással. A játék alapszituációja szerint a Négyessy-szemináriumon vagyunk. A híres professzor késik, a várakozó ifjú emberek naplóikat írják, de senki sem emlékezik ugyanúgy, semmi nem állapítható meg biztosan, hogy milyen is volt például Móricz Zsigmond, aki utoljára lépett be a terembe, kicsi és kövér, bajusztalan vagy inkább bajuszos, mint ahogyan az sem egyértelmű, ki is az a nő (Elefánt Olga), akit Móricz magával hozott. Az alkalmazott sajátos narrációs technika kiválóan alkalmas a költőfigurák bemutatására, költői nyelvük imitálására, illetve viszonyrendszerük megvillantására. A naplók homodiegetikus narratívái egymással sajátos kommunikációba keveredve válnak észlelhetővé a nézők, illetve a játszó figurák számára. Az egyéni beszédszólamok által felidézett világok femme fatale-ja egyetlen alakban összpontosulva teremt kissé abszurd, de kedves és évezhető történetet (ki ez a nő?), amelyhez mindenki viszonyul valahogyan. A „keresd a nőt”-játék alkalmat nyújt az ismert költőfigurák újrarajzolására. Az új pózokban a Nyugat első nemzedékének látszólag ismerős, nagy idoljai szerethető, humoros, élettel teli karikatúrákká válnak. A halálfejes zokniban, köntösben gépelő, folyvást köhögő Tóth Árpád, az öngyilkos hajlamú, halálfej-övcsatos, szobakerékpározó, napszemüveges Juhász Gyula, a folyvást ájuldozó, mindenből hármat látó Babits Mihály, a bajuszát igazgató Móricz Zsigmond. Az adidas cipőt viselő, állandóan bort iszogató Ady, és a fülbevalós, kalapos, hintaszékben ücsörgő Kosztolányi hírhedt rivalizálása groteszk kommunikációjukban (egymás nevét soha nem mondják ki) kap hangsúlyt. A Nyugat ma már klasszikussá rögzült költőit fiatalon láthatjuk, talapzatukról levéve, miközben persze az adott költőre jellemző ismerős nyelven ismerős irodalomtörténeti közhelyek fogalmazódnak újra finom iróniával. Hallhatjuk, amint Babits meghirdeti az új klasszicizmus költészeti programját, köszönhetően Móricz elhangzó, korszakalkotó versének (A török és a tehenek), Ady szifiliszt kap az örömlánytól, csak ettől válhatva valódi költővé, Juhász Gyula mégsem lesz öngyilkos, hiszen végre megjelentek Szegeden versei. A darab erős értékválasztással zárul: Ady Móriczcal olvastatja föl Az én menyasszonyom című versét, amely együtt olvasásuk kontextusában metaforikusan érthető forradalmi kettősük nagyon is komoly vízióját vezeti elő, új értelmet adva így nem csak a versnek, hanem eme groteszk és vidám játéknak is.

(A főbb szerepekben: Jenei Judit, Balogh Gábor, Nagyidai Gergő, Illyés Ákos, Fellinger Domonkos, Pásztor Pál, Tóth Zoltán László. Látványtervező: Kalmár Bence.)

A Vörös Postakocsi 2009/tél

A kritikát írta:

Onder Csaba

1970, Kisvárda. Irodalomtörténész (Nyíregyházi Főiskola), A Vörös Postakocsi alapító főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Illetlen megjegyzések (Ráció, 2009)