CSABA ZITA ELMENT
Mióta az eszemet tudom, a pécsi színház művészetei főtitkára volt. Csinos, igényes, hallatlanul intelligens - a színházban régebben vele találkozott először, aki új volt arrafelé, színész, rendező, író. És miután beszélt vele pár szót, már tudta, jó helyen van. Zita volt a színház arca, olyan szép, és mosolygós arc, amely elhitette az értéket abban az intézményben, amit őrzött. Mert ő több volt, mint titkár. Őrzője, védelmezője egy ma már megfakult értéknek, mosolygó alázatnak, szakmaszeretetnek. Ha késő éjjel a Király utcán ballagtam, és láttam, ég még a lámpa a titkársági szobában, akkor biztos voltam benne, hogy Zita dolgozik. Az a fény már mindig égve marad. És ha felnézek a jövőben, ugyanazt azt a fénylő ablakot, és mögötte ugyanazt a fénylő asszonyt fogom látni. Becsüljék meg őt az égiek.
Készült: 2010. márc. 22., témakör: Hír.
