11 perc szomorúság
Szeptemberben még Gerendás Péterrel együtt örültünk, hogy újra lesz egy közös bemutatónk “ A tenger szerelmesei” után, immár a Thália Színházban. Eleve dalszövegekkel írtam, mert zenében és táncban képzeltem el.Olyannak, aminek mindenki örül, a közönség, a színészek. Amolyan nyári, kicsit pikáns, latinos, ráadásul Coelhotól, akit világszerte, így nálunk is sokan kedvelnek.
Már az olvasópróba után tudtuk baj van:mi nem ezt, nem így írtuk.
Nem hiszem, hogy megoldás letiltani egy előadást, hiszen az sok-sok ember munkája.Még akkor sem, ha bőven lett volna indokom rá már a székesfehérvári Copperfieldnél is. Nem tudom mi volna a megoldás, így egyenlőre marad nekem a szomorúság, és “elviszem a balhét”.
De innét kérlek Benneteket kedves Színházigazgatók: tőlem kérjétek el a szövegkönyvet, mert a közönség miatt is én ezekből a darabokból még szeretnék előadást látni.
Készült: 2010. jún. 09., témakör: Hír.
